#Gyurcsány Ferenc

A lex Mal tervezete után Gyurcsánynak mégse tetszik az Orbán-kormány
 

A lex Mal tervezete után Gyurcsánynak mégse tetszik az Orbán-kormány

Gyurcsány Ferenc hétfő kora délutáni blogbejegyzésében még azt írta, hogy támogatni kell a kormányt abban a törekvésében, hogy tisztességes elveken nyugvó, határozott választ akar adni a kialakult válsághelyzetre az ajkai tározó okozta katasztrófa kapcsán. Néhány órával később, a törvény szövegének ismeretében írt újabb bejegyzésében már úgy fogalmazott: "támogatni akartam őket, de kiderült, hogy ócska haszonlesők".

MTI MTI

Gyurcsány: Orbán
 

Gyurcsány: Orbán "jó beszédet mondott"

Gyurcsány Ferenc szerint támogatni kell a kormányt abban a törekvésében, hogy tisztességes elveken nyugvó, határozott választ akar adni a kialakult válsághelyzetre az ajkai tározó okozta katasztrófa kapcsán.

MTI MTI

Gyurcsány: kikerülök bármiféle hatalmi harcot
 

Gyurcsány: kikerülök bármiféle hatalmi harcot

Gyurcsány Ferenc azért alapít saját platformot, hogy a párton belül képviselni tudja álláspontját az MSZP nyitott balközép centrumpárttá alakításáról és az ehhez szükséges párton belüli rendszerváltásról. A Demokratikus Koalíció emellett a '89-es eszmények Magyarországáért, egy szabad, igazságos nyugatosan polgári országért küzd. A volt kormányfő hangsúlyozta, a jövőben is kikerül bármiféle személyi, hatalmi harcot, és az energiáit arra szeretné fordítani, hogy a tartalmi, politikai érvelésben legyenek sikerei.

MTI MTI


Gyurcsány készülődik és sok sikert kíván Szilinek
 

Gyurcsány készülődik és sok sikert kíván Szilinek

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz meggyőző győzelmet aratott a vasárnapi önkormányzati választáson, és ezzel csaknem teljes a "Fidesz-uralom" az országban. A korábbi kormányfő az MTI-nek hétfőn úgy fogalmazott: nem ízlése szerint való, amit a Fidesz az elmúlt hónapokban tett, véleménye szerint azonban meg kell nézni, hogyan él a kormánypárt a felelősségével és a kötelezettségével a jövőben.

MTI MTI

Gyurcsány: bűzlenek az ügyészségi gyanúsítások
 

Gyurcsány: bűzlenek az ügyészségi gyanúsítások

"A politikai beavatkozás ocsmány szagától bűzlenek" a választások előtt pár nappal felgyorsuló ügyészségi eljárások, gyanúsítások, amelyek rendre helyben esélyes szocialista polgármestereket érintenek - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Debrecenben.

MTI MTI



Gulyás: Gyurcsány szánalmasan magyarázkodik
 

Gulyás: Gyurcsány szánalmasan magyarázkodik

Gyurcsány Ferenc szánalmasan magyarázkodik - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke, miután a volt miniszterelnök levélben utasította el a megjelenést a testület előtt.

MTI MTI

Mi is történt 2006 őszén? Gulyás Gergely az újabb leleplezésekről
 

Mi is történt 2006 őszén? Gulyás Gergely az újabb leleplezésekről

A 2006-os őszi eseményeket követően miért nem indult eljárás a személyi felelősség tisztázására? Ki védte körömszakadtáig Gergényi Pétert? Milyen furcsa döntéseket hozott akkoriban a katonai ügyészség? Vannak-e már felelősei a rendőri atrocitásoknak? A székházostrom és az október 23-i rendőri fellépés újabb összefüggéseiről beszél Gulyás Gergely, a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke, a hvg.hu-nak adott interjúban.


Gyurcsány Ferenc kiállt Orbán Viktor bakui útja mellett
 

Gyurcsány Ferenc kiállt Orbán Viktor bakui útja mellett

Gyurcsány Ferenc szerint jól tette Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elment Bakuba, és kár arra szót vesztegetni, hogy bérelt géppel ment, mert ha ez volt a legértelmesebb és leghatékonyabb módja az út megszervezésének, akkor így kellett megszervezni. „Felelős ellenzéknek kell lenni. (...) Ne legyünk olyan pitiánerek, mint amilyenek ők voltak. Sokba került az országnak” – írja Gyurcsány.

MTI MTI



Gyurcsány: legyen népszavazás az új alkotmányról!
 

Gyurcsány: legyen népszavazás az új alkotmányról!

Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnök és a kormány gyáva, ha nem meri népszavazásra bocsátani a várhatóan jövőre elkészülő új alkotmányt. A volt szocialista pártelnök, miniszterelnök arról is beszélt szombaton egy budapesti rendezvényen, hogy a demokraták társadalmi-politikai koalíciója védheti meg az 1989-es alkotmányt, s ezzel összefüggésben rendszerváltásra van szükség az MSZP-ben.

MTI MTI

Gyurcsányt nem fogadja a Kossuth Klub
 

Gyurcsányt nem fogadja a Kossuth Klub

Az utolsó pillanatokban kellett új helyszínt keresni Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szombati előadásának, miután a Kossuth Klub néhány órával a konferencia előtt visszalépett a Fapados Alapítvány "100 nap – Becsapott Magyarország!" című rendezvény befogadásától - írja a Népszabadság a szombati számában.

MTI MTI

Törölték Gyurcsány Bázisát
 

Törölték Gyurcsány Bázisát

Végelszámolással megszűnt a Bázis Holding Zrt., amelyet a Gyurcsány Ferenc részvételével létrehozott Alapítvány a Modern Baloldalért (ismertebb nevén Amőba) indított 2005-ben – írja a friss HVG.

HVG HVG

Gyurcsány 2006 őszén óva intett a demonstratív rendőri fellépéstől
 

Gyurcsány 2006 őszén óva intett a demonstratív rendőri fellépéstől

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként nem akart visszavonulni 2006 őszén, óva intette a rendőrséget a demonstratív biztonsági intézkedésektől, ugyanakkor jogsértés esetén kellő erőt és határozottságot várt - derült ki egy rendőrségi vezetői értekezletről készült jegyzőkönyvből, melyet a Köztársasági Őrezred volt parancsnokának meghallgatásán ismertettek a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságában szerdán.

MTI MTI

Külön értékelik Gyurcsány levelét az albizottságban
 

Külön értékelik Gyurcsány levelét az albizottságban

A 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság külön értékeli Gyurcsány Ferenc házelnöknek írt levelét, amelyben a volt kormányfő azt közölte, hogy nem tesz eleget a testület meghívásának és nem jelenik meg az ülésen - jelentette be Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke a pénteki ülés kezdetén.

MTI MTI

Gyurcsány levelet írt Kövérnek a 2006 őszén történtekről
 

Gyurcsány levelet írt Kövérnek a 2006 őszén történtekről

Gyurcsány Ferenc levélben közölte Kövér László házelnökkel, hogy nem megy el a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésére. A volt kormányfő a testület munkáját "rosszindulatú, hazug politikai színjátéknak" tartja és a blogjára is kitett levélben úgy fogalmaz: akkor követett volna el hibát, ha 2006 őszén nem azt az utasítást adja, hogy a rendőrség minden rendelkezésére álló eszközzel, határozottan, de jogszerűen eljárva védje meg a közrendet. Szerinte a Fidesz 2006 őszén "ott állt a rendzavarás hátterében".

MTI MTI